Image 01 Image 02 Image 03 Image 03 Image 03 Image 03 Image 03 Image 03 Image 03
2018. december 15., szombat

Aktuális bemutatóink, tanfolyamaink

December 19. 18 óra, Városháza Park (Deák térnél), Üvegház
Advent Budapesten
-----
Január 19. 10-13 óra, Újpesti próbaterem
Kezdő Workshop
-----
Februárban szerdánként, Újpesti próbaterem
4 alkalmas kezdő kurzus

November 17. 10-13 óra, Újpesti próbaterem
Kezdő Workshop
-----
November 3., 17 óra, Károli Egyetem, Pince klub
Japán napok a Károlin
-----
Október 7. 9:40-14:40 óra, Corvinus Egyetem előtt
33. SPAR Budapest Maraton
-----
Októberben csütörtökönként, Újpesti próbaterem
4 alkalmas kezdő kurzus
-----
Szeptember 15. 10-13 óra és 14-17 óra, Újpesti próbaterem
Kezdő Workshop
-----
Szeptember 9. 9-11 óra, Corvinus Egyetem előtt
33. WizzAir Félmaraton
-----
Szeptember 1. 15:05-15:25, Park színpad (Színház utca, háttal a Szent István parknak)
Pozsonyi Piknik
-----
Augusztus 24. 15:30-16:45, Erkel színpad
Bakáts Feszt
-----
Augusztus 11, Duna-part nyaralóházak, Göd
TH koncert
-----
Július 29. 17 óra, Szabadság híd, pesti hídfő
Taiko dobok a Szabihídon
-----
Július 28. 21:30-tól, Szabadság híd, budai hídfő
Spinning a Szabihídon
-----
Június-július hétfőnként, Újpesti próbaterem
4+5 alkalmas kezdő kurzus
-----
Június 9. 18 óra, Dorog
Kosbor fesztivál
-----

További események

A Taiko története

A Taiko története: Japán „szívdobbanása”

A Taiko születése

Ahogy minden társadalomban az ütőhangszer a legprimitívebb hangszer általában, úgy a taiko is már létezett és használatban volt a több, mint 2000 évvel ezelőtti ókori Japánban. Néhány archeológiai és antropológiai kutatás szerint a Juomon-korszakban élő ókori japánok már dobokat használtak kommunikációs eszközként vagy hangszerként a vallási szertartások során. Habár az akkori dobok eléggé különböztek attól, mint amit ma használnak.

Az a tény, hogy a ma játszott taiko hasonlít a Kínában és Koreában játszotthoz, azt mutatja, hogy a taiko valószínűleg az ázsiai kontinensről, egész Indiáig visszanyúlóan származik, innen került be Japánba. A szárazföldi zene az 5-6. század környékén, a buddhista alapokon álló kínai és koreai kulturális térhódítással érkezett Japánba. Mikor Japán legrégebbi alkotmánya, a Taiho Ritsuryo 702-ben jogerőre emelkedett, a Császári Palotában a császári udvari zene már külön intézményként kapott helyet. Az intézmény öröksége máig él, a japán nemzeti kulturális eszmei örökség részeként megbecsülve. A taiko legkülönfélébb változatain játszottak az udvari zenében: San-no-tsuzumi, Furi-tsuzumi, Dadaiko, Tsuri-daiko, Ninai-daiko, Kakko, Kaiko és Ikko. A stílus a ma ismert taiko alapjait határozta meg.

Mikor 1192-ben a szamurájok osztálya elnyerte a hatalmat és megkezdődött a Kamakura-korszak, a japán etnikum új kulturális mozgalma indult el. Számos művészeti forma született a kínai és koreai kulturális hatás nyomán a feudális Japánban. Így a Nó (japán színházi rituális tánc) a Muromacsi-korban (1336-1573) született. A Kabuki tánc, hasonlóan a Nagautához gyorsan népszerűvé vált az Edo-korban (1603-1867). A taiko fontos szerepet játszott ezen táncok zenei kíséretében változatossá téve a legkülönbözőbb művészeti formákat. Más hangszerek is fejlődésnek indultak, így a Shamisen, Koto és Shakuhachi, melyek ugyancsak hatást gyakoroltak az újonnan intézményesült művészeti formákra a tradicionális mellett. A taiko előadási metódusa generációról generációra öröklődött egy meghatározott rendszer szerint, melyben egy tradicionális hagyományokat követő mester adta át tudását a tanítványainak.

A taikot egyaránt játszották vallási szertartásokon és helyi fesztiválokon is. Gyakran találni taikot shinto szentélyben és buddhista templomban egyaránt. Ez jól mutatja, hogy a taiko erősen kötődik a vallási hagyományokhoz. Az ókori emberek az istenség erejét érezhették a kongó taiko hangokból és megszentelt hangszerként tartották számon. Mindig a pap által felhatalmazott emberek játszhattak a hangszeren, meghatározott alkalmakon. A vallási szertartásokon túl a hétköznapi emberek is élvezhették a taikot a fesztiválokon, nagyon szórakoztató nézni e sajátos taiko előadásokat ezen fesztiválokon.

A Modern Taiko története

A „Kumi-daiko” szó szerint olyan taiko együttest jelent, mely különféle taiko dobot foglal magában. Meglepő módon, a kumi-daiko stílust egy egymagában doboló férfi találta ki 1950-ben, noha a taiko dobolás már hosszú múltra tekintett vissza. Daihachi Oguchi, az Osuwa Daiko együttes alapítója, 1951-ben találta ki a kumi-daiko stílust. Ekkor ő jazz dobos volt. Egy nap felkérték, hogy adjon elő egy taiko szerzeményt az Osuwa Szentély számára, melynek kottájára egy régi raktárban bukkantak rá. A kotta régi japán stílusban írodott, amit először nem értett. Szerencséjére talált egy öreg embert, aki valamikor játszotta ezt a dallamot így végül sikerült értelmeznie a kottát. Jazzdobosként számára túl egyszerű volt a darab ritmusa. Nem értette miért nem játszik senki együtt taikot. Egy csodálatos gondolat ütött szöget a fejében és elhatározta, hogy szakít a tradícióval. A nyugati dobszettek mintájára szervezett egy csapatot, ahol minden dobos másfajta japándobon játszott. Röviden: a dobosok együtt tettek ki egy dobszettet. Az éles hangú shime-daiko dob adta az alapritmust, mint a pergődob. A mély hangú nagado-daiko adott hangsúlyt, mint a nagydob. A szándéka elérte célját, és ez a korszakalkotó újítás örökre szólóan megváltoztatta a taiko zenét.

Az Osuwa Daiko-t követve, 1959-ben megalakult a Yushima Tenjin Sukeroku Daiko, melynek játéka az edo-bayashi stíluson alapult. Az együttes négy tagja Yoshihira Ishikawa, Yutaka Ishikawa, Seido Kobayashi, and Motoei Onozato volt. A csapat sajátossága a gyors, erőteljes játék és egyedi koreográfia volt. Később a csapat kettészakadt a Yushima Tenjin Sukeroku Daiko-ra és a Seido Kobayashi alapított Oedo Sukeroku Daiko-ra.

1969-ben megalakult egy újabb történelmi csapat: a Za Ondekoza. Tagayasu Den alapította a Japán-tenger északi részén fekvő Sado-szigeten. A csapat teljesen eltért az eddig megalakultaktól. Az együttes tagjai nem a szigetről származtak, hanem egész Japánból érkeztek, egyesek közülük a nyüzsgő nagyvárosi életből kiábrándult fiatal volt. Kommunában éltek, földet műveltek és napi szinten maratoni távokat futottak le. A csapatszabállyá váló kemény fizikai edzések kitűnő hangot hoztak létre. 1975-ben, egy szenzációs eseménnyel döbbentették meg az egész világot, mikor azt követően léptek színpadra, hogy ezt megelőzően lefutották a teljes Bostoni Maratont. Za Ondekoza csapata terjesztette el a taiko zenét az egész világon. 1981-ben a csapat kettévált, az eredeti Za Ondekoza tagjaival megalakult a Kodo és Den csapata az új Za Ondekoza. Napjainkban a Kodo a leghíresebb taiko csapat, akik végigkoncertezik az egész világot.

A Taiko közéleti tevékenysége

Az 1970-1990 közötti időszakban a taiko zene a reneszánszát élte. Az Osuwa Daiko és más korai kumi-daiko csapatok tevékenysége az 1960-as években, továbbá az 1964-es Tokiói Olimpián elhangzott taiko előadás egy óriási taiko stílus robbanást idézett elő a következő évtizedekben. Az emberek elkezdtek odafigyelni a már-már elfeledett helyi kulturális örökségükre. Számos helyi közéleti szerveződés tűzte zászlajára ennek megőrzését és számos hozonkai (hagyományőrző szervezet) alakult egész Japánban. Céljuk elérésére az 1980-as években a kormány is nagy összegű támogatásokkal népszerűsítette tevékenységüket. Ennek végső eredményeként hozzávetőleg 4000 taiko csapat alakult Japánban. Az oktatásban is egy fontos újítás lépett életbe. A japán zenei oktatás eddig a nyugati klasszikus zenére fókuszált, ám a klasszikus japán zenére terelődött újra a figyelem a modern időkben. A 2002-es oktatási reform arra ösztönözte az iskolákat, hogy a tananyag részeként hagyományos japán hangszereken, köztük taikon is oktassanak. Bizton állítható, hogy az új generáció nyomán a 21. században felvirágzik a taiko stílus.

Taiko az Egyesült Államokban

A taikot japán bevándorlók vitték be az Egyesült Államokba a 20. század elején. Kezdetben elsősorban templomokban és fesztiválokon használták, mint a Miya-daikot (templomi dob, megszentelt dob). A japán bevándorlók így őrizték meg kultúrájukat, a japán identitást és közösségi szellemet az Új Világban. Például a Bon-Odori, egy hagyományos tánc a nyári Bon Fesztiválon, mely megnyugtatja az ősi szellemeket, egyike azon kulturális eseményeknek, amit szívesen adnak elő. A források szerint a Bon-Odori taiko darabot már 1910-ben Hawaii-szigetén játszották, és a japán Kanazawa tartományból származó japán emigránsok által alapított szervezet, a Kanazawa Kenjinkai az 1930-as években San Francisco-ban is előadta.

Mikor a második világháború kitört és Japán hadat üzent az Egyesült Államoknak, egy tragédia rázta meg lelkileg az Egyesült Államok japán bevándorlóit. Internáló táborokba zárták őket, mint ellenséges idegeneket. A világháború befejeződését követően az amerikai japánok nagy erőfeszítéssel próbáltak beilleszkedni az amerikai kultúrába, hogy megváltoztassák a velük szemben táplált előítéleteket. A következő generáció sokat elveszített japán kultúrájából, még nyelvéből is. Az 1960-as évekig a taiko dobolás a feledés homályába merült.

A Polgárjogi Mozgalom nyomán néhány japán-amerikai célul tűzte ki japán identitásuk újraélesztését, ennek jó kifejezőeszközét jelentette a taiko japándobolás. Az 1960-as évek végén két úttörőnek számító csapat, a San Francisco Taiko Dojo és a Kinnara Taiko nyitott utat a japándobolás előtt. A kiotói születésű Seiichi Tanaka 1967-ben vándorolt be San Francisco-ba és a következő évben megalapította a San Francisco Taiko Dojo-t. Ő a legendás Osuwa Daiko alapítójának, Daihachi Oguchinak a tanítványa volt. Japándobolásának stílusa egyesítette az Osuwa Daiko, az Oedo Sukeroku, és a Gojinjyo-daiko stílusát. A San Francisco Taiko Dojo volt az első taiko csapat, amelyik a kumi-daiko stílust elsőként játszotta az Egyesült Államokban. A csapat sok utána alakult japándob csapatot inspirált és nagy figyelmet szentelt a következő évtizedekben annak, hogy a taiko japándobolás elterjedjen egész Észak-Amerikában. A Senshin Buddhista Templom szerzetese, Masao Kodani 1969-ben megalapította a Kinnara Taiko-t.

A San Francisco Taiko Dojo-val ellentétben a Kinnara Taiko buddhista szerveződésként, alapvetően a templomi szertartások elvégzését szolgálta. Ez az egyike azon japán-amerikai buddhista taiko csapatoknak, amely még ma is működik. Őket követte az 1973-ban alapított San José Taiko. A csapat ugyancsak egy buddhista szervezeten alapult. Egyik buddhista papja barátja volt a Kinnara Daiko-t alapító Kodani szerzetesnek, aki arra inspirálta, hogy egy taiko japándob csapatot alapítson San José-ban. Kezdetben a legtöbb tagja japán bevándorlók leszármazottja volt, akik nagyszüleik kultúrájának felélesztését sürgetve megpróbálták japán-amerikai identitásukat a japándoboláson keresztül kifejezni.

Taiko a 21. században

A Za Ondekoza és Kodo sikeres világkörüli turnéja hatására az utóbbi néhány évtizedben mind Japánban, mind a világ más táján nagyszámú taiko csapat alakult, különösen Észak-Amerikában. Becslések szerint hozzávetőlegesen 1000 taiko csapat létezik az Egyesült Államokban és Kanadában. A „taiko-bumm” átterjedt Európára, Ausztráliára és Dél-Amerikára is. Ez egy egész világra kiterjedő folyamat, mely a 21. században is folytatódik. Miért történik ez? Számos oka van. Sok embert ez a szép japán művészeti forma vonz, tisztelegve a japán kultúra előtt. Sokakat a taiko dinamikus hangzása nyűgöz le, mely összehasonlíthatatlan bármely más ütőshangszerrel a világon. Sokan az egészségük megőrzése miatt kezdik el. De a közös ok, a taiko oly vonzó egyszerűsége, hisz nem kell mást tenni, mint ütőkkel megütni a dobot, mely kiad egy hangot. Mindenki élvezi a taiko egyszerű és figyelemreméltó válaszát nemére, korára és nemzetiségére tekintet nélkül. Bámulatos módon van néhány olyan taiko csapat, aminek süket tagjai is vannak. Ők is sikeresen lépnek fel koncerteken, érezve a többi játékos által keltett rezgést. Ez a taiko varázsereje.

A taiko Japán szívdobbanása, mely az egész történelem során a lelkünket élteti. Mára egy univerzális zenei nyelvvé vált, mely közelebb hozza az embereket egymáshoz. A hangszer korlátlan lehetőséggel rendelkezik, amit az a tény is mutat, hogy relatíve milyen rövid időn belül mekkorát fejlődött a kumi-daiko stílus a kitalálásától kezdve. Egyszerre hagyománykövető és újszerű. A taiko zene tovább fejlődik a 21. század kezdete óta, és talán Ön lesz az, aki a taiko zene új generációját teremti meg.

Forrás: www.taiko-center.co.jp/english/history_of_taiko.html

Hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások
Hozzászólás beküldése
 

Aktuális bemutatóink, tanfolyamaink

December 19. 18 óra, Városháza Park (Deák térnél), Üvegház
Advent Budapesten
-----
Január 19. 10-13 óra, Újpesti próbaterem
Kezdő Workshop
-----
Februárban szerdánként, Újpesti próbaterem
4 alkalmas kezdő kurzus

November 17. 10-13 óra, Újpesti próbaterem
Kezdő Workshop
-----
November 3., 17 óra, Károli Egyetem, Pince klub
Japán napok a Károlin
-----
Október 7. 9:40-14:40 óra, Corvinus Egyetem előtt
33. SPAR Budapest Maraton
-----
Októberben csütörtökönként, Újpesti próbaterem
4 alkalmas kezdő kurzus
-----
Szeptember 15. 10-13 óra és 14-17 óra, Újpesti próbaterem
Kezdő Workshop
-----
Szeptember 9. 9-11 óra, Corvinus Egyetem előtt
33. WizzAir Félmaraton
-----
Szeptember 1. 15:05-15:25, Park színpad (Színház utca, háttal a Szent István parknak)
Pozsonyi Piknik
-----
Augusztus 24. 15:30-16:45, Erkel színpad
Bakáts Feszt
-----
Augusztus 11, Duna-part nyaralóházak, Göd
TH koncert
-----
Július 29. 17 óra, Szabadság híd, pesti hídfő
Taiko dobok a Szabihídon
-----
Július 28. 21:30-tól, Szabadság híd, budai hídfő
Spinning a Szabihídon
-----
Június-július hétfőnként, Újpesti próbaterem
4+5 alkalmas kezdő kurzus
-----
Június 9. 18 óra, Dorog
Kosbor fesztivál
-----

További események

Taiko Hungary Japándob Egyesület, Budapest / Magyarország
Japándob oktatás • TAIKO együttes - bemutatók és koncertek • Eredeti japán dobok a dobteremben